Tanulni jó. Másokat fejleszteni nagyszerű. Jó társaságban időzni mindig feltöltődés. Így zajlott a hétfő esténk, különleges résztvevőkkel interkativ prezentációs technika workshopunkon.
Ezt az eseményt már régóta terveztük, hiszen mindannyian szinte naponta találkozunk olyan helyzetekkel. amikor előadó szerepét fel kell vállalnunk. Legyen szó üzleti egyeztetésekről, ügyféltalálkozókról, szakmai előadásokról, networking eseményekről. Ezek a helyzetek sokunk számára nehézséget jelentenek. Feszültek, idegesek leszünk, leblokkolunk, bizonytalanná válunk.
A workshopot Csényi Csaba tréner, coach tartotta. Csaba pár hónapja „KUBIK lakónk”. Épített cégeket, 2001 és 2012 között a Marriott International GSA képviseletét vezette Budapesten, majd 2003-tól Varsóban, 2005-től pedig Athénban. Számos nemzetközi oktatáson és képzésen vett részt – melynek alkalmazott technikáit, és megközelítését adja át, a gyakorlatban is könnyen alkalmazható példákkal kiegészítve különböző tréningjein.
A workshopon „tanultunk” arról, hogyan kell felépíteni egy prezentációt, érdekesen, inspirálóan beszélni, amivel felkelted és lekötöd mások figyelmét, milyen hatást váltasz ki más emberekből, mire emlékeznek majd belőled.
Csaba sok sztorit hozott, a gyakorlatokat az elméleti információkat megfelelő arányban építette bele az estébe.
És, hogy miért visel mindig színes szemüvegkeretet? Megtudhatod, ha eljössz következő tréningjére.
Köszönjük, folytatjuk !